Névadás: Intézetünk Mérei Ferenc nevét vette fel
A Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 2008. október 9-én vette fel a nemzetközi hírű pedagógus-pszichológus, Mérei Ferenc nevét, aki az intézet jogelődjének volt vezetője.
Az ünnepségsorozat három részből állt:
a megjelenteket Sárik Zoltán igazgató úr köszöntötte, majd fuvola és hegedű hangjai csendültek fel.
Dr. Demszky Gábor főpolgármester úr méltató szavaival nyílt meg a "Fejezetek Mérei Ferenc életéből" című emlékkiállítás. A főpolgármester úr megemlékezett M.F. tanár úr munkásságáról, arról a szerepről, amit a háború utáni években játszott a magyar pszichológia-pedagógia történetében, az intézet talpra állításában, visszautalt a fiatalkori párizsi évek meghatározó benyomásaira, megemlítette Mérei 1956-os kiállását, majd a börtönéveket, és további meghatározó értékű pszichológiai munkásságát.
Köszöntötte Mérei Ferenc lányait, díszvendégeinket.
Saját élményeivel, emlékeivel színesítette megnyitó szavait.
A kiállítást dicsérve kiemelte annak értékes vizuális színvonalát, tartalmi tagolását.
Az ünnepségsorozat második részében főpolgármester úr Horváth Csaba alpolgármesterrel közösen leleplezte az intézet belső bejáratánál felállított, ez alkalomra készült emléktáblát, melynél az üvegen áttörő fény rajzolja a falra Mérei Ferenc nevét és az alábbi idézetet:
"Tudásomat illetően pszichológusnak vagyok elfogadva, de mindig pedagógus voltam.
Mindig tanítottam. Mindig iskolát szerveztem."
Dr. Demszky Gábor az ünnepélyes pillanatban virággal köszöntötte Mérei Annát, Esztert és Zsuzsát.
Harmadszorra: a vendégek az igazgató úr meghívására átvonultak egy szerény fogadásra, ahol Horváth Csaba alpolgármester pohárköszöntőjében üdvözölte az emléktábla-avatást, az intézet névfelvételét, valamint sok sikert kívánt a további működéshez, mely biztatás az intézet dolgozóit reménnyel töltötte el.
Polgármester úr a vendégkönyvbe bejegyezte üdvözlő sorait.
Varga Ferenc