EDUCATIO NEMZETKÖZI OKTATÁSI SZAKKIÁLLÍTÁS
2008. január 18-19-én a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban
A kétnapos, ingyenes kiállításon az egyetemeken és főiskolákon kívül az oktatásban érintett cégek is jelen lesznek. A szervezők a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban általános és középiskolás diákokat, felvételizőket, szülőket és a szakma képviselőit várják.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. által szervezett idei kiállításon hazai egyetemek és főiskolák mellett több száz kiállító képviseli a taneszközgyártást, a tankönyvkiadást, a szakképzést, a nyelvoktatást, a minőségbiztosítást.
A látogatók a kiállítási standok mellett szakmai előadásokon és prezentációkon ismerkedhetnek az oktatás jelenével és jövőjével: az oktatási intézmények, kutató intézetek és cégek által végzett szakmai munka jelentősebb eredményeivel, az Új Magyarország Fejlesztési Terv által nyújtott lehetőségekkel.
A szakmai érdeklődők mellett a szervezők alap-, közép- és felsőfokú intézmények diákjai, szüleik és tanáraik részvételére is számítanak. A kicsiket színes programok, érdekes oktatási és készségfejlesztő eszközök, játékok, a nagyobbakat pedig filmvetítések, internetes számítógépek várják.
A kiállítás különösen fontos az érettségiző diákok számára, hiszen egy időben és egy helyen találkozhatnak valamennyi felsőoktatási intézmény képviselőivel. Lehetőségük nyílik arra, hogy érdeklődjenek a felvételi esélyekről és lehetőségekről, a szakokról és a képzési rendszerről, a tanulmányi és szociális juttatásokról, a kollégiumi elhelyezésről.
A kiállításon saját standdal jelenik meg a Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet is, ahol két napon keresztül bemutatásra kerülnek az intézmény képzési kínálatai, kiadványai, szolgáltatásai. A helyszínen találkozhatnak az érdeklődők az FPPTI vezetőivel, kérdéseket tehetnek fel szakértőinknek, pszichológusainknak. A helyszínen konzultációs lehetőséget biztosítunk a sikeres iskola- és pályaválasztási módszerekről is.