Az Oktató Városok V. Találkozója 2005. október 14-16-án sikeresen lezajlott
(Hotel Római, Budapest)

Pénteken műhelymunka keretében fejtették ki meghívott és hozzászólásra felkért kollégáink azokat a témákat, amelyek problémamegoldásában az Oktató Városok közötti együttműködésre számítanának.
Programunkban 12 (köztük 5 külföldi) nagyon színvonalas és kölcsönös érdeklődést kiváltó beszámoló szerepelt, valamint szót kapott az IAEC IX. Kongresszusát szervező igazgató is Lyonból, aki beszámolt a 2006. szeptember 14-17-én rendezendő, kétévenkénti nagy találkozóra vonatkozó terveikről.
Szombaton, a plenáris ülésen minisztériumi előadásokkal kezdtünk (ICsSzEM, KVM, oktatási), majd két főpolgármester-helyettesi és egy, az Oktatási Bizottságból érkező előadás következett. A sort a főváros II. kerületi polgármestere folytatta előadásával, majd további hat, nagy érdeklődésre számot tartó szakmai előadás került sorra. A meghívott külföldi (Moszkvától Bécsig, Katowicétől Belgrádig illetve Barcelona, Lyon) és belföldi résztvevők ismétlődő személyes tapasztalatcseréi jelentették ezúttal is az évente megrendezésre került Találkozóink értékét. Az előadások – több minisztérium és főpolgármester-helyettes is hozzájárult konferenciánk sikeréhez - és beszédek, kiemelve a Fővárosi Közgyűlés Oktatási Bizottságának elnöke részéről elmondottakat – azt kétségtelenül érzékeltették a résztvevőkkel, hogy fővárosunk milyen komoly jelentőséget tulajdonít az Oktató Városok Nemzetközi Szövetségében betöltött szerepének.

Részletes összefoglaló