MFPI logo
       

 


SZAKMAI MÓDSZERTÁR

 

Módszertani segédanyag az osztályfőnöki munka segítésére (7-11. évfolyam)

A kooperatív tanulás, a projektmódszer és más modern eljárások

 


Módszertani segédanyag az osztályfőnöki munka segítésére

A segédanyag szerzői: Csillag Ferenc és Pleyerné Lobogós Judit

Részlet a kötet bevezetőjéből:
"A kötet összeállításakor a szerzők arra törekedtek, hogy a gyakorló pedagógus mindennapi munkáját segítse. Napjainkban a klasszikus értelemben vett osztályfőnöki órák megszürkültek, kizárólag egy közösség mindennapjainak szervezésére korlátozódó feladatokat kívánnak a kollégák megoldani. Lássuk be, ez sem kevés!

Ahhoz azonban, hogy a tanítványok érett, kritikus, cselekvő felnőttekké váljanak szükség van olyan foglalkozásokra, ahol állást foglalhatnak, véleményt alkothatnak, sőt, társaikkal vitába szálljanak. E kötet ehhez kíván segítséget nyújtani olyan formában, hogy elméleti bevezetőjében a pedagógia, a pszichológiai alapfogalmait tisztázza, majd gyakorlatokat ad a 12 - 17 éves korosztály számára. A pedagógus felelőssége a válogatás. Azt gondoljuk ugyanis, hogy az itt megjelentetett feladatok kínálati listát alkotnak. A válogatást meghatározza egy közösség összetétele, a tanulók magatartási, cselekvési szintje, de a kolléga érdeklődése is."

Módszertani segédanyag az osztályfőnöki munka segítésére (pdf)


A kooperatív tanulás, a projektmódszer és más modern eljárások

"A kooperatív tanulás, a projektmódszer és más modern eljárások (könyvtár- és internethasználat, drámapedagógia, lakossági fórum, vita, diákelőadás, poszter-, tabló-, plakátkészítés) a természettudományos órákon, foglalkozásokon" című  MFPI-tanfolyam hallgatói a közép és általános iskolákban a tanórákhoz használható segédanyagokat készítenek.

A 30 órás akkreditált  továbbképzés teljesítménymérése ilyen típusú záródolgozattal történik. A dolgozat kritériuma, hogy a résztvevők olyan 3-4 órára tervezett modul óraterveit és kapcsolódó mellékleteit készítik el, amelyeket saját tanítási gyakorlatukban felhasználhatnak, kipróbálhatnak. A dolgozatokat a hallgatók az utolsó 3 órás foglalkozáson ismertetik. Véleményt mond róla a választott (a dolgozatot előzetesen tanulmányozó) csoporttárs, hozzászól a tanfolyami csoport és a megbeszélést alkotó javaslataival lezárja a tanfolyamvezető. Mindezekből az következik, hogy a dolgozatok valódi lektorálására nincsen mód, ennek dacára, előre bocsátva, hogy minden felhasználónak az itt közölt anyagokat lektorálnia kell, fontosnak tartjuk, hogy az érdeklődő kollégák találjanak mintákat arra, hogy nemcsak frontálisan, nemcsak kérdve-kifejtő módszerrel lehet tanítani.

A dolgozatok színvonala, kidolgozottsága különböző, attól függően, hogy készítője mennyi időt akart vagy tudott a dolgozatra fordítani. Ennek ellenére mindegyik dolgozatban számos, a tanítási gyakorlatba kis átalakítással bevihető, vagy átalakítás nélkül, receptszerűen átvehető ötletet találhatunk. A legértékesebbekben megtaláljuk a készítő saját tanítási gyakorlatában megtörtént kipróbálásának tapasztalatait is.

A szakmai lektorálás a tanfolyamon belül azért sem valósítható meg, mert a hallgatók különböző tantárgyakat tanítanak.

Kérünk minden felhasználót, hogy a közölt anyagokat csak saját tanítási segédletként kezelje. A dolgozatokat készítő kollégák a szerzői jog védelme alatt állnak.

Néhány szó a gyakoribb hibákról:

  • Nincs vagy nem reális az időbeosztás. Ez csak saját gyakorlattal javítható.
  • Előfordul, hogy hiányoznak a mellékletek, vagy nincs megadva felhasználásuk helye az órában.
  • Előfordul, hogy a mellékelt feladatlapnak nincs megoldókulcsa.
  • Nem érthető meg a leírásból a használt módszer vagy a tanuló feladata
  • Az irodalomjegyzék hiányos.
  • Az alkalmazott keresztrejtvény megoldásához nincs segítő leírás.
  • A hibakutatást olyan esetben alkalmazzuk csak, ha a tanulók nagyon gyakorlottak az adott témában és nem képzelhető az el, hogy a hibás információkat jegyzik meg.
  • Mérgező, egészségre ártalmas anyaggal ne kísérletezzünk.

A felhasználók visszajelzéseit, további tanácsokat a  csanyi.csilla@fppti.hu e-mail címre várja dr. Kovácsné dr. Csányi Csilla tanfolyamvezető.

"A kooperatív tanulás, a projektmódszer és más modern eljárások a természettudományos órákon, foglalkozásokon"
- a Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskolában lebonyolított - tanfolyamom záródolgozataiból összeállított pulikációk:

Bakosné Novák Andrea: Energiaforrások (fizika)

Anda Dávid: Zsarnokság és szabadság Budapesten. Az 1956-os forradalom és szabadságharc (történelem és társadalomismeret)

Simon Bernadett: Állam, demokrácia, politikai ideológiák, média (történelem és társadalomismeret)

Hepka Judit: Tűzvédelem

Cserhalmi Krisztina: A kereskedelem története (bolti előkészítő tanórák)

Gulyás Zoltán: A (PC) számítógépes hardver ismeretek (informatika)

Az internet (informatika)


Herold Eszter: Az irodalomtanítás, a teniszlabda és a gyufaszálak
                     
Kooperatív technikák a magyartanításban

                      (Dr. Hetényi Géza Humán Szakközépiskola)